XV. rész

Baljós ismeretség. Már a legelső pillanattól fogva érezte ezt a zsigereiben. Annyira biztosan lappangott benne, mint amennyire biztosan ötliternyi vér keringett az egész testében. Nem véletlenül volt az a benyomása, mintha valaki léket fúrt volna a bőrébe és az energiáját a vérével együtt lecsapolta.

Sietős, nagy léptekkel ment az íróasztalához. Amennyi szabad helyet hagytak az iratkupacok, lerakta rá a raktárból kicsempészett, fekete táskát. Még azzal a lendülettel keresgélni kezdte Daehyun kartonját. Közben lopva pillantott az illetékes táskára, holott egyértelműen semmilyen „vadállat” vagy egyéb borzalom nem lapulhatott benne. Valamilyen oknál fogva Youngjae mégis úgy érezte, hogy azzal, hogy bepillantást követel – jogtalanul – Daehyun életébe, lavina alá temetteti magát. Nem csoda hát, hogy egyszerre akarta minél előbb és minél később széthúzni a táska cipzárját.

Amint meglelte a kartont, nyomban fellapozta azt. Igazából semmi érdekfeszítő adat nem volt benne közölve, pont ezért volt az egész bizarr. Még bizarabb, mint azelőtt. Youngjae szeme nem tudott nem a páciens vezetéknevére siklani. Értelmetlen lett volna letagadnia, hogy a Daehyun keresztneve előtti négy betű nem okozott számára kellemetlenül feszítő érzést a mellkasában és a gyomrában is. A Jungok csak bosszúságot okoznak nekem. Ha ismernék egymást, még azt is feltételezném, hogy ezek ketten összebeszéltek ellenem, merült fel a pszichiáterben és idegesen beletúrt a hajába.

Kellett lennie valamilyen rejtvénynek. Daehyun nem kiszámítható ember, és ez alatt nemcsak a mentális állapotára lehet célozni. Őt meg kell fejteni, és Youngjae elhatározta, hogy kerüljön, amibe kerül, de megoldja a misztériumot. Még hogyha földönkívüli is, tudnia kell róla. Módjában állt tudni, kinek a kezelésével bízták meg, kivel kell az elkövetkezendő időszakban egy húron pendülnie és adott perceket vagy órákat eltöltenie. Azonban, mint már az kedden felmerült, Daehyun mindenkitől különbözik. Annyira nem illik a többi syaorani közé, mint egy Pepsi üveg a Coca Colák között.
És Youngjae igenis akarta ismerni ennek az átfogóbb, részletesebb okát. Gyerekes lett volna a részéről félresöpörni azt a fontos tényt, hogy Daehyun és ő hasonlóak. Mindkettejüknek van képessége, amik még kölcsönhatásba is tudnak lépni egymással. Sőt érzékelik is egymást, de ezt semmi pénzért nem vallanák be. Mivel Youngjae eddig képtelen volt rájönni az ereje származására és pontos azonosítására – a telekinézisen kívül -, ezért mi sem egyszerűbb, mint egy olyan illetőt vizsgálni, akivel ebben egyeztek. Ekkor fogalmazódott meg az igazán Youngjae-ben, hogy Daehyunon keresztül kikristályosodhat előtte minden. Esetleg annyi mindenre sikerül fényt derítenie, hogy aztán úgy uralkodhat magán és a környezetében élők fölött, ahogy azt elvárná. Senkinek nem akart kárt okozni, egyszerűen csak a munkáját végezni némi extrával. Sokkal hatékonyabb lehetne, újabb lehetőségek végeláthatatlan tárházának kapuja nyílna meg előtte.

Eddigi élete során még soha semmiben nem volt annyira elhivatott és céltudatos, mint most és ezúttal nem engedhette meg magának, hogy mellényúljon. Ahhoz persze nem fért kétség, hogy eddig még kockáztatni sem mert annyit, amennyi immáron tétként lebegett előtte. Youngjae helyzetére nem illett a dupla vagy semmi jelző, itt a tetteknek és a döntéseknek vérre menő következménye lehet. A paranormális jelenségekkel való foglalkozás és a telekinézis nem gyerekjáték, még egy olyannak sem, akinek ezekkel kell együtt élnie születése óta. 

Minden vagy semmi. Hogy mennyire lesz sikeres a „hadjáratom”, az kizárólag Daehyunon múlik. Nem veszíthetek, miatta sem. Ha el is megyek a Syaoranból, attól még a távolból nyomon kell követnem a rezdüléseit. Azok után, ami velünk és köztünk történt, nem sétálhatok ki csak úgy az életteréből. Nincs más választásom, tovább már nem menekülhetek el úgy előle, mint korábban a könyvtárban tettem. A MediCenter is csak egy átmeneti menedék lenne, ott se lennék teljesen biztonságban. Ha kiengednék innen Daehyunt, tuti megkeresne. Elég volt máris ennyi találkozás ahhoz, hogy nyomást gyakoroljak rá és mély benyomást keltsek benne - ez fix.

***

Kevés olyan alkalmat tudott volna felsorolni, mikor semmit sem várt jobban, minthogy elhagyja a Syaoran nyomasztó közegét. Persze a legelső naptól kezdve kerülgette a rosszullét, de egy kezének ujjai elegendőek annak a demonstrálásához, Youngjae eddig hányszor jutott el a tényleges kiborulás szélére. A gyilkosságok óta a maradék tűrőképességét is elvesztette, amit az utóbbi egy évben nagy nehezen felépített magában a gyakornoksága alatt. Kedve támadt Daehyunt okolni mindezért, mert az ő betoppanása a gondozóközpontba csak rosszat vonzott be. Mintha ő lenne az emberi bőrbe bújt Zordó.

Nem volt nála különösebben nagy érték, de Daehyun táskája miatt ríttig az az érzése támadt, hogy valami szuper titkos és egyben tiltott holmit cipelt magánál. Ezt főleg a hatalmas épületegyüttesből való kilépésekor gondolta, hiszen a karantén miatt akár még át is kutathatták volna a cuccait. Egy komoly bűncselekmény után bárkinek gyanús lenne nála egy fekete táska, ami első ránézésre teljesen üres. Még szerencse, hogy a szigor nem ilyen intézkedésben mutatkozott meg.

Youngjae azóta sem nézte meg, a fekete táskán belül mit vitt magával. Az volt a benyomása, hogy egy-két benne hagyott papíron vagy apróságon kívül nem sok minden lehet, de azok is kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a kutatómunkája során. A titok a részletekben rejlik, ahogy mondani szokás. Ez esetben akkor hogyan lehetséges az, hogy nem ellenőrizte a táska tartalmát? Mint mindig, az intuíciója mást súgott neki. Megtanulta már az évek során, hogy akár egy figyelmetlenség vagy nemtörődömség is elegendő ahhoz, hogy ne jöjjenek be a számításai.

Letért a szokásos hazafelé vezető útról, ám nem a Tao’s, hanem egy csendesebb és barátságosabb hely felé vette az irányt. A Syaorant és a bárt leszámítva az utóbbi időben nem mutatkozott túlzottan forgalmas helyen. Ami esetleg kibővítette volna a dorm-Tao’s-Syaoran háromságot, az a könyvtár volt, de azt össze se lehetett hasonlítani olyan zsúfolt csomópontokkal, mint például éttermekkel, bevásárlóközpontokkal vagy pályaudvarokkal. Elidegenedett a nyilvános megjelenéstől, ezért is tűnt Youngjae számára úgy, mintha egy eltévedt ufóként bolyongott volna a földiek között. A nem mindennapi képessége tovább tetézte ezt.

Kissé feszülten tért be a legközelebbi kávézóba. Busanban nem működtettek eleget három millió lakos számára, mert a többség inkább a tradicionális koreai kifőzdéket vagy gyors éttermeket preferálta. Ez nem is volt baj, hisz nem volt tumultus, Youngjae kényelmesen helyet foglalhatott magának a kávézó bejáratától egyik legtávolabbi, a többitől fallal elválasztott asztalnál. Nem zavartatva magát ült le a többszemélyes helyre. Azonnal rendelt magának egy csésze kávét, hiszen nem tudhatta előre, mire számíthat a fekete táska tartalmát illetően, továbbá fel kellett tartania az átlagos vendég látszatát.

Előhalászta Daehyun kartonját a jegyzetfüzetével együtt és minden adatot leírt róla magának. Körmölés közben fel-felpillantott, ez volt az újonnan kialakult paranoiájának jele. Bár a páciense nem láthatta őt ténylegesen, lelki szemei mintha abban a pillanatban is nyomon követték volna Youngjae tevékenységét. Vagy ezt is csak a bűntudat ébresztette benne? Hogy valami illetlenséget csinált?

Keze megremegett, ahogy megfogta az éppen kihozott kávés csészét. Még a pincér is észrevette, hogy a vendéggel valami nagyon nem frankó, ezért fel is húzta a nyúlcipőt és se kép, se hang, továbbállt. Youngjae nem mert belegondolni, hogyan festhetett kívülről. Nem lehetek bizalomgerjesztő látvány. A forró ital égette a nyelvét és a torkát, viszont szüksége volt erre, hogy kijózanodjon a félrekalandozásból. Ölébe húzta a fekete táskát, megfogta a cipzárját és visszafojtott lélegzettel elhúzta azt.

A nagy rekesz üres volt, a tépőzáras rekesz alján viszont egy sárgás, gyűrött lap csücsült. Youngjae kikerekedett szemekkel nyúlt érte és hajtogatta ki. Figyelmesen elolvasta a vélhetően egy könyvből származó részletet, majd újra bekattintotta tollát és a jegyzetfüzetbe az idézetet is el kezdte lemásolni.

„A barátság tisztább, szentebb és szellemibb a szerelemnél, gyengéd kapocs az, amelyet a szellemek közt a nagyban, s nemesben való összhangzás idéz elő. Platónnak isteni szerelme csak a barátság szép hasonmása. A barátságnak tiszta heve sohasem lobog fel a szenvedély emésztő lángjává, holott a szerelem szüntelen törekvésében a kedély csendes békéjét gyakran feldúlja, és rohamos mozdulatainak erős szellem is alig áll ellent. Érzéki inger nem homályosítja be azt a tiszta tükröt, amelyben a barátságban egyesült lelkek szövetkezésüket látják. Ami a szerelem legbensőbb természetében nagy és isteni, az a barátság sajátja, de ez tiszta az érzékiség korlátozott törekvésétől.”

Csak meredt a füzet lapjára, a tollból folyó tinta egyre nagyobb pacát hagyott az utolsó karakter lekörmölése óta. A leírt sorok teljesen magukba szippantották és nehezen hitte el, hogy kiszabadulhat ebből a mély értelemmel rendelkező kelepcéből. Miért volt Daehyunnál ez az idézet? Egyáltalán miért kitépett oldalként tartotta magánál? Miért nem kellett neki az egész könyv, amiből származott?

Youngjae pörgette magában a forgatókönyveket, hátha választ találhat a miértekre. Végül arra jutott, hogy talán pont azért nem az egész könyvet tette el a táskába, mert a könyvet valamiért nem vihette magával. Miért nem? Annyira csak nem lehetett vaskos… Youngjae ebből a gondolatmenetből következtetett arra, hogy akkor valószínűleg nem a könyv vastagságával volt a gond, hanem azzal, hogy nem Daehyun tulajdonában állt. Pont akkor villant be a gyakornoknak erre az ésszerű magyarázat, mikor kiitta az utolsó csepp kávét is. Egyetlen szó volt: könyvtár.

Se perc alatt összepakolta holmijait és olyan gyorsan távozott a kávézóból, mint ahogy jött. Nagy eséllyel aznap furcsább szerzet nem is tért be oda, akár tudta a pincér, miféle ember volt Youngjae, akár nem. Az utcán is csak kósza, szél által letépett leveleket hagyott maga után, a légmozgás csaknem ugyanolyanná vált a fiú körül, mint amilyen az egész térségben volt. Aurája energiával töltődött fel, ez pedig felkavarta a levegőt. Gyanította, hogy hamarosan erre is megtalálja a valódi okot. 

***

Nem sokkal a zárás előtt toppant be a könyvtárba. Nem mintha annyira módjában állt volna rakatnyi olvasnivaló után nézelődni, hiszen úgyis csak egy kötetre volt szüksége, az sem kölcsönzésre. Szándékát nem is rejtette véka alá, csak futtában köszönt a könyvtárosoknak, mert már azonnal szaladt is a szépirodalmi szekcióhoz.

Nem sokat tudott Daehyunról. Azt a keveset, amit sikerült róla megtudni, annak is a zömét az adatlapjáról olvashatta. A maradékot pedig vagy tapasztalta vele kapcsolatban vagy nehezen húzta ki belőle. Nem meglepő hát, hogy a nyomozás során kézenfekvő legalább egyszer ellátogatni arra a helyre, ahol Youngjae először érzékelte Daehyun erejét, bár szemtől-szembe nem látta őt magát. És mivel kilogikálható volt, hogy Daehyun gyakori látogatója a könyvtárnak, az ismeretlen eredetű idézet bizonyosan egy lepecsételt könyvből származhatott.

Youngjae a polcsorok között járva tovább is vitte ezt a gondolatmenetet. Mindenki tisztában van azzal, hogy a könyvtári könyveket nem szabad megrongálni semmilyen módon. Ez esetben akkor mi késztette Daehyunt arra, hogy ne vegyen ki egy egész könyvet, hanem illetlenül kitépjen belőle egy alig fél oldalt? A tépés csúnya volt, a cikkcakkos széleken kikövetkeztethetőek voltak az idézet előtti sor betűi. Daehyun tényleg teljesen hülye vagy valami más oka volt a tettének? Ingerült volt? Sietett valahova és idegességében ezért csinált ilyen szabálysértést?

Ebből Youngjae leszűrhette, hogy az idézet hétfő óta lapulhatott a fekete táskában. Biztosra érezte, hogy Daehyun akkor járt utoljára a könyvtárban, mielőtt elájult az utcán és bevitték a Syaoranba. Azt inkább nem akarta feszegetni, hogy mit csináltak a sisakvirágos kivonataival, de hálás volt, amiért az idézetet annyira érdektelennek tartották, hogy a táskában hagyták. Ám csak nem lehet annyira semmitmondó, ha Daehyun csak úgy kitépte egy könyvből és nem is a nagyba, hanem a kisebb rekeszbe gyűrte. De addig nem érdemes ennek is a miértjeit feszegetni, amíg meg nem leli azt a bizonyos könyvet.
Anicius Manlinus Severinus Boethius, ezt a nevet olvasta ki Youngjae abból a töredékből, amennyi látszódott a tépés szélénél. Ebből – egy kicsit túlozva – még egy süket-néma-vak is sejthette, hogy egy idézetekből álló válogatást kellett keresni. Youngjae el is kanyarodott a világirodalmi íróknak szánt sorok felé. A hangzásából adódóan az író vélhetően görög volt vagy olasz, így tovább szűkült a kör. Addig nem megyek haza, amíg meg nem találom azt a könyvet.

Ahhoz képest, hogy miféléket élt át eddig a képessége által, Youngjae mégis meglepődött azon, mennyire egyszerűen rábukkant a keresett kötetre. Nem hitte volna, hogy Daehyun napokkal korábbi jelenléte úgy érződik majd a borítón, akár egy ujjlenyomat. Mintha a nem létező harmadik szemével érzékelhette volna az olyan kifinomult energiákat és rezgéseket, mint amilyen Daehyuné is volt. Youngjae elképzelni se merte, mitévő lenne abban az esetben, ha átlagos emberi tulajdonságokkal rendelkezne. Hogyan bukkanhatott volna rá a könyvre? Még szerencse, hogy így kisebb az esélye annak, hogy zsákutcába kerül.

Szokatlan érzés töltötte el, mikor leemelte a polcról azt a könyvet, amit a közelmúltban az egyik páciense fogott ugyanúgy a kezében. Lapozgatta, de közel sem annyit, mint Daehyun, hiszen nem volt nehéz megtalálni azt az oldalt, ahonnan az idézet hiányzott. Beleolvasgatva a többibe beigazolódott Youngjae sejtése, elgondolkodtató és pozitív írói gondolatok gyűjteménye volt egy kiadásba sűrítve. Innentől kezdve még inkább fúrta a fiú oldalát a kíváncsiság, mi célja lehetett Daehyunnak az idézettel.

Az emberek ok nélkül soha nem olvasgatnak korábban élt személyek mély, filozofikus agymenéseit, általában valamilyen lelki ok vezethető erre vissza. Ahhoz viszont, hogy Youngjae rájöjjön, miféle sérülést szenvedett Daehyun, részletesebben ismernie kell a magánéletét. Azonban, mint kiderült, a húsz éves fiatalember nehéz eset, ezért Youngjae akkor sem érne el vele semmit, ha hetekig próbálná faggatni. Nem maradt más választása, mint egy másik megoldást találni erre a problémára. Hogyan lehet egy embert megismerni anélkül, hogy őt kérdeznék?
Youngjae éppen arra készült, hogy - korábbi elképzelését megváltoztatva - Daehyun helyett is kikölcsönözze a könyvet, mikor meglátott távozni egy anyukát a kisfiával. Alig fél percig állt egy helyben, mire tudatosult az agyában a válasz a legutóbbi kérdésére. Hát persze! Ki ismerné jobban az embert, ha nem a saját családja? Miközben Youngjae elhagyta a könyvtárat, már felvázolta magában a következő lépést a kivitelezésével együtt, amiben Kim Joonmyun is a segítségére lehet.

***

Terve megvalósítását egy hosszútávfutáshoz hasonlította. Több megálló volt pihenőhely gyanánt, amivel nem sokra vihette. Amíg eljut a célig, teljesen lefárasztja a testét, az elméje pedig abba merül bele, hogy monotonon hajtogatja magában a „sikerülni fog, meg tudom csinálni, nem adom fel” kifejezéseket.

Hoseok úgy várta már a dormban, mintha a nap minden egyes történése frissen lett volna tetováltatva Youngjae homlokára. Ugyan valójában erről semmiképp nem lehetett szó, azonban ez azt jelentette, hogy akkor Hoseok valami más fontos információt kaparintott meg. Youngjae nem tudta ezt kikövetkeztetni Sehun és Jongin arckifejezésből, ők is csaknem ugyanolyan meglepettek voltak. Élő szobrokként ültek a nappaliban a kanapén, míg Hoseok felháborodottságot tükrözve állt fel kettejük között.

- Elárulnád, mi a fene folyik a Syaoranban?

Hoseok egyszerű kérdése első hallásra szinte ugyanolyan bonyolultnak hangzott, mint mikor Youngjae a gimnáziumi éveiben megismerte a két ismeretlenes egyenleteket. Lényegében ugyanaz a probléma is állt fenn, halvány lila fingja sem volt arról, mihez kezdjen az előtte lévő tényekkel. Egyáltalán hova kéne kilyukadni? Kell ellenőrizni? Ha igen, azt hogyan kell csinálni?

- Nem tudom, miről beszélsz – préselte ki magából Youngjae azt a klisés választ, amit az amerikai filmekben számtalanszor elsütöttek.

- A karanténról, drága barátom! – emelte meg Hoseok a hangját.

- Amit tudok, azt már rég elmondtam – vonta meg Youngjae a vállát, jelezve, hogy már a szobájába akart menni.

- Hazudsz – folytatta Hoseok. – Mi a helyzet a gyilkosságokról? Azt hitted, hogy az idők végezetéig nem szerzek róluk tudomást?

- Miért kellett volna elmondanom? Hogy aztán Eunin helyett lettél volna a gondoskodó nagytesó, aki félti az öcsikéjét?

- Mert így aztán hajlandó leszek elfogadni azt a tényt, hogy egy sátánista helyen dolgozol?!

- Sátánista? Miről beszélsz?

- Szerinted az természetes, hogy egy gondozóközpontban a mai napig megkínozzák a pácienseket és nyugtatókkal mérgezik őket? Szerinted ez emberséges?

Youngjae-ben az ütő is megállt. Egy éve sejtette, hogy a Darázsfészek lakóival nem bánhatnak megfelelően, de az elhangzottakat túlzásnak vélte. Másrészt, ha igazak is, Hoseok honnan értesült róluk?

- Nem lenne emberséges, ha egyáltalán igaz lenne az, amit állítasz. A legjobb tudomásom szerint viszont nem folynak kínzások a Syaoranban.

- Hidd el, biztos forrásból tudom. Száz százalék, hogy igazam van.

- Ó, van egy syaorani besúgód? – gúnyolódott Youngjae.

- Igen, mondhatjuk úgyis – fonta össze karjait Hoseok.
- Nagyszerű, akkor igazán bemutathatnál neki. Biztos neki is szüksége lenne egy pszichiáterre, ha ennyire élénk a fantáziája.

- Youngjae, az isten szerelmére! – csattant fel a sötétbarna hajú és megkerülte a dohányzóasztalt. - Kérlek, higgy nekem!

- Higgyek neked bizonyítékok nélkül? – háborodott fel Youngjae. – Még azt sem akarod kinyögni, hogy ki az az állítólagos besúgód!

- Nem mindegy, ha nem ez a lényeg? Ötvennégyen haltak meg a D-épületben, Jae! Fel tudod fogni, mekkora nagy szám ez? Még egy ember halála is szörnyű, főleg ha gyilkosság áldozata lett, nemhogy ötvennégyé! Azt meg mondanom se kell, hogy az elkövető bárhol lehet, még a Syaoranban is! Vagy, ha mégsem, mi a garancia arra, hogy nem tér vissza? Nem vagy ott biztonságban!

Youngjae részben egyetértett mindazzal, amit Hoseok elmondott, de volt az aggódásában egy apró bökkenő. Ha a gyilkos egy közönséges ember volt – már pedig Youngjae miért feltételezett volna mást -, akkor nem kellett különösebben tartania tőle. Neki Ereje volt, amivel könnyűszerrel megállíthat bárkit, aki ártani akar neki. Fogékony volt a szellemekre, vagyis a hallottak lelkeire, szóval az élőktől pláne nem kéne tartania. Sőt egy élővel egyszerűbb elbánni, legyen az akár egy sorozatgyilkos. Viszont mindezt nem vallhatta be Hoseoknak, nem nyugtathatta le úgy, ahogy ésszerű lett volna.
- Kösz az aggódást, de tudok vigyázni magamra. Ráadásul emlékeztetlek arra, hogy a gyilkosságok a D-épületben történtek, vagyis az egyik legeldugottabb szárnyban. Amíg nem mászkálok a Syaoran magjában, addig gond egy szál se.

- Ezzel nem tudsz meggyőzni! Ha a gyilkost nem zavarta az, hogy nappal öljön, akkor szerinted másodjára zavarná, melyik épületben kéne újból lecsapnia és melyikben nem? Ha ölni akar, akkor fog is!

- Mondhatsz nekem bármit, engem az a gyilkos nem fog visszatartani. Tőlem aztán lemehet hídba is vagy cigánykerekezhet tüzet okádva, az se érdekel. Úgyhogy legyél boldog a falvédőddel, Hobi – fordult sarkon Youngjae.

- Ne csináld ezt, most az egyszer figyelj már J-hope-ra! – szólalt meg Jongin, tagadhatatlanul Hoseok pártját fogva. – Nem a levegőbe beszél!

- Hagyjátok ezt abba, jó? Nektek semmi vesztenivalótok nincs az égvilágon, nekem viszont lenne, de mégsem aggódom! Szóval pofa be!

Öt másodperc múlva Youngjae már be is lépett a szobájába és bevágta maga mögött az ajtót. Ledobta táskáját az ágya mellé, de nem vette ki Daehyunét. Helyette egyből bekapcsolta a laptopját, hogy hátha kiszivárgott már egy cikk a Syaoranban történtekről. Kíváncsi volt, mennyit közölnének a nagyérdeművel, vagy egyáltalán ha publikálnának bármi értelmeset, azt mennyire színeznék ki.

Felvette a gépébe csatlakoztatott fejhallgatót, hogy kizárjon minden kinti zajt, ám ahogy elindította az egyik kedvenc dalát, le kellett állítania azt. Hoseok feltűnés nélkül lépett be Youngjae szobájába és ült le mellé az ágyára.

- Süket vagy?

- Ne ijesztgess! – mordult rá. - Úgy közlekedsz ebben a lakásban, mint egy szellem.

- Jae, úgy viselkedsz, mint egy kamasz lány, aki fel van háborodva, mert megjelent az arcán az első pattanás… Miért veszekedsz velem állandóan? Napok óta ez megy. Egyik pillanatban jó pofizol, a másikban már legszívesebben leennéd a fejemet. Mi bajod van?

- Ha el kezdeném taglalni, ugyanoda lyukadnánk ki, mint kedden. Újabb villanykörte látná kárát – sóhajtotta az idősebb.

- Ki mondta, hogy törj össze bármilyen lámpát is? – értetlenkedett Hoseok. - Miért akarod azokon levezetni a feszültségedet?

- Nem akarom, de nem tehetek mást – morogta Youngjae.

Visszatolta volna fejére a fejhallgatót, de lakótársa megakadályozta ebben. A fekete hajú kikerekedett szemekkel nézett a sötétbarnára.

- Miről beszélsz? – kérdezte Hoseok, még mielőtt a másik fiú ismét csípős megjegyzést tesz.

- Ha eldurran az agyam…

- Akkor ne törj lámpát, hanem temesd a fejedet a párnádba!

- Te könnyen beszélsz, neked nincsen képességed!

Youngjae azon nyomban szájba vágta volna magát egy szenes lapáttal. Nyolcszor, teljes erőből. Át se gondolta, mit akart mondani, de már azelőtt kicsúszott belőle. Ha a jelen kor egyik tudósa már szabadalmaztatta volna az időgépet, akkor Youngjae lenne rá az első jelentkező, aki kipróbálná. Bánatára még arra se jutott ideje, hogy képzeletben szétátkozza saját magát, mert Hoseoknak igencsak gyors volt a felfogása.

- Mit mondtál?

- Semmit, ami értelmes – mentegetőzött és felpattant az ágyról. - Fáradt vagyok már, Hobi. Elmegyek zuhanyozni, mert csatakos vagyok és a kimerültségtől már hülyeségeket is beszélek. Nem akarok ilyen állapotban menni a Tao’s-ba.

Mire Hoseok bármit is felelhetett volna, Youngjae puskagolyóként süvített ki a szobából, egyenesen a fürdőbe. Sehogy sem fért a fejébe, mi történt igazából az elmúlt egy percben. Annyi viszont szent volt, hogy Youngjae tényleg elszólta magát és ezzel ő közelebb került a titka megfejtéséhez vagy épp ellenkezőleg, a Syaoran tönkreteszi mentálisan is és szintén szüksége lesz egy kezelőorvosra. Hoseok választhatott, melyik a valószínűbb…

Mint mindig, Sehun próbált valamicskét hatni Youngjae lelkére, mielőtt elment esti munkahelyére, de erőlködése hiábavalónak bizonyult. Valamint Hoseok Jonginnál panaszkodott és puffogott. Érthetetlen volt számára, miért alakult ki közte és Youngjae között egy tátongó szakadék, amit már nem lehetett nekifutásból sem átugrani. Valami elromlott és ő helyre akarta hozni. Mit hibázott? Ám eközben Youngjae – meglepő módon – nem igazán törődött ezzel, eszméi középpontjában a vele egykorú páciensének a magánélete, családja és a fóbiája állt. Ha Hoseok tudta volna, hogy a barátja csapongó viselkedéséért részben az ő saját unokatestvére a felelős, valószínűleg kötőtűket szúrt volna Daehyun tökébe…

***

Különös csoda folytán Youngjae egyszer sem futott össze Taóval a műszakja végéig. Hogy a főnöknek fontosabb dolga volt-e az alkalmazottai pesztrálásánál vagy csak Youngjae-nek volt annyi szerencséje, hogy minduntalan elkerülték egymást, az már a részletekben rejlett. Mindenesetre a fiú nem panaszkodhatott, kivételesen. Pont akkor történik jó, amikor már fontolgatom a felmondásomat? Szép próbálkozás, Tao, de akkor sem fogok itt maradni nyár végéig, ha az én kedvemért el is adod azt a drága perzsaszőnyeget és nekem adod az árát.

A felhőtlennek látszó hangulatot a dormról korántsem lehetett elmondani, azon belül is egy bizonyos személy őrlődött magában, míg el nem nyomta az álom. Hoseok szüntelenül Seunghyun figyelmeztetésére gondolt és arra, hogyan kéne legközelebb alaposabb beszélgetésre bírni Youngjae-t. Nem árulhatta el neki az igazságot, hogy a vérengző gyilkos igenis még a Syaoranban tartózkodik és az nem más, mint az ő démoni rokona. Talán Youngjae postafordultával felmondana, de ez nem biztos, hogy tényleg előnyös lenne rá nézve. Egyik pillanatról a másikra nem hagyhatja magára a betegeit, bűntudat emésztené miatta. Legalábbis ő ezt feltételezte a barátjáról.

Mivel a munka nem volt annyira megerőltető a Tao’s-ban, mint általában, Youngjae elég energiát gyűjthetett össze ahhoz, hogy előbb keljen fel a szokásosnál és megelőzze Hoseokot, mielőtt az még feltartaná, és nem engedné dolgozni menni. Nem lehetett nem félni attól az igazságtól, ami a gondozóközpontban történt, miszerint valaki embereket mészárolt le brutális módon – és azóta is szabadlábon van -, de Youngjae próbált úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Csak ő és a meló. Csak én és Daehyun titkai.

A szokásostól eltérően első dolga volt megkeresni Joonmyunt. Ekkor már biztos volt abban, hogy nincs más lehetősége folytatni a Daehyun utáni nyomozást. Árkon-bokron keresztül próbált Mang úr asszisztensére bukkanni, ami nagy nehézségek árán, ám végül sikerült neki. Bátorságot gyűjtött és meghajlással üdvözölte.

- Gondolkodtam azon, amit tegnap mondtam neked és arra jutottam, hogyha nem is akarod beleütni az orrodat, de tudnál nekem segíteni.

- Hogyan? – kérdezte Joonmyun halkan.

- Említetted, hogy Jeon nyomozó túlbuzgó öccse mit csinált itt. Mi lenne, ha ezt kihasználhatnám?

- De ő még gyerek, mit akarsz tőle?

- Információkat – válaszolta Youngjae hetykén. - Fel szeretném vele venni a kapcsolatot.

- Miről akarsz információkat?

- Inkább kiről. Daehyunról. Például megbízhatnám a fiút, hogy nyomozza ki a családja elérhetőségét, meg hasonlók.

- Ó, ezek szerint te még nem is tudsz a lényegről – jegyezte meg Joonmyun sokat sejtetően.

- Micsodáról?

- Még a gyilkosságok napján volt Daehyunnak egy látogatója.

- Tényleg? Erről nem is szólt!

- A fickó a karantén elkezdődése után jött. Mielőtt megkérdeznéd, a fickó nem volt mást, mint Jung Seunghyun. Őt ugye nem kell bemutatnom?

Youngjae párszor már olvasott az említett férfiról a pletykarovatokban. Nem azért, mert őt annyira érdekelte a többnyire nőket foglalkoztató bulvár, vagy mert Seunghyun egy felkapott celeb volt. Egyszerűen nem tudott elsiklani azok mellett a hírek mellett, amikhez Seunghyunnak köze volt. Youngjae sosem értette, hogy a pénzes embereknek miért van rendszerint feltűnési viszketegségük, hiszen bármit megtehetnének anélkül, hogy a kisujjukat mozdítanák.

- Nem, de ő mégis mit keresett Daehyunnál? Honnan ismerhetné?
- Bár a Jung nem ritka vezetéknév, most kivételesen ne erre gondolj – mosolyodott el Joonmyun, amiért újat tudott mondani a pszichiáternek a saját betegéről. - Seunghyun és Daehyun testvérek.